Pál apostol 9.: A filippi börtönőr megtérése

2023. augusztus 27.

 

„Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.”

Apostolok cselekedetei 16:16-34.

Kedves Gyerekek!

Újra Pál apostol történetével foglalkozunk a mai alkalommal. Az Apostolok cselekedeteinek az egyik legismertebb történetét olvastam fel a filippi börtönőr megtéréséről.

Korábban szó volt arról, hogy Pál apostol három missziói úton hirdette az igét. Ez a történet a második úton játszódik. Ezen a missziói úton utazik át Pál apostol a mai Európába az akkori Ázsiából (Kisázsiából). A kísérői ezúttal Timóteus és Szilász voltak. Timóteusról most olvasunk először. Timóteus valószínűleg Pál munkássága révén térhetett meg az apostol első lisztrai látogatása idején. Édesanyja, Euniké és nagyanyja Lóisz, keresztyénné lett zsidók voltak, akikben megvolt a képmutatás nélküli hit. Pál nagyon jó bizonysággal beszél róla: „Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan. Ezért emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét, amely kézrátételem által van benned. Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” II. Timóteus 1:5.

Nagyon fontos, hogy aki az Úr munkájában részt vesz, annak ilyen legyen az élete. Csak az ilyen hívőket tudja az Úr használni, az ilyen keresztyének tudják hitelesen hirdetni az igét.

A történetünk Filippiben zajlik le, és sok szempontból is nagy jelentőségű. Ez a település már a mai Európában (ma Görögországban) van, és feltételezhetően az első európai gyülekezet alakult meg itt Pál és munkatársai segítségével.

Itt először egy ördögi hatalom alatt lévő lánnyal találkoznak, akiből Pál az Úr segítségével kiűzte a jövendőmondás szellemét. Viszont mivel a gazdáinak nagy hasznot hozott (így valószínűleg rabszolga volt), Pált és Szílászt a hatóságok elé hurcolták. Láthatjuk itt: minden rossznak gyökere a pénz szerelme! Ezt olvashatjuk az igében: „Ezek az emberek felforgatják a városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.” Teljesen elferdítették a valóságot, hasonlóan ahhoz, amikor az Úr Jézust bíróság elé állították. Az ilyen „tárgyalást” koncepciós pernek is nevezhetnénk. Az Úr Jézusról ezt olvashatjuk: „Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. 4Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.” Lukács 23:2-5. Senki sem lehet nagyobb az ő mesterénél!

Pál és Szílász ezután börtönbe kerül, ami előtt megbotoztatták őket. Bilincsbe verték, és kalodába zárták őket. Viszont itt egy csodálatos dolgot olvashatunk: „Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent,…”. Ezek között a körülmények között is magasztalták az Urat! Ekkor egy földrengés rázta meg a börtönt, aminek következtében lehullottak a bilincseik és az ajtók is kinyíltak. Mikor a börtönőr ezt észrevette, végezni akart magával, hiszen nem tudta a feladatát teljesíteni. Pál szava viszont így hangzott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” Ekkor hangzik el az a kérdés, ami nagyon sok embernek ma is a legfontosabb: „…mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” Kedves Gyerekek! Ebben a mondatban benne van az, ami ebben az életben a legfontosabb: mit tegyünk az üdvösségünk érdekében? A válasz nagyon egyszerű, de mégis nehezen jut el ide az ember: higgy az Úr Jézusban! Nem kell több, ennyi a válasz! Ennek a hitnek életet megváltoztató, üdvösséget adó következménye lesz az életben! A börtönőrnek ez az esemény a szellemi gyógyulását hozta, és ebben a „házanépe”, a családja is követte. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy hívő embernek a családja is automatikusan hívő lesz. Mindenkinek személyesen, önállóan kell eljutnia ide!

Kedves Gyerekek! Közületek sokan olyan családban élhettek, ahol a Szülők az Urat követik. Nektek sem lehet más utatok. Most is ez az Úr válasza a hogyan üdvözölhetek kérdésre: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz!

Újra idetenném a legutóbb említett igét:

 „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”      János ev. 17:3.

Ebben áldjon meg Titeket és mindannyiunkat az Úr, hogy legyen valóság ez az életünkben!

Ámen    

Uherkovich Zoltán       2023. augusztus 27.